Utilisateur:AJ19300/Brouillon

Modèle:Életrajz infobox Andrássy Ernő (Szalacs, 1894. április 10. − Érmihályfalva, 1968. május 1.) erdélyi magyar orvos, ornitológus, régész, az „Érmellék utolsó polihisztora”.

Életútja, munkássága

A legendás hírű orvos az Érmellék igazi polihisztora. Senki nem tett annyit e táj­egység természeti és kulturális kincseinek feltárásáért, mint ő. Nánási Zoltán történész 2003-ban megjelent könyvében állított emléket e gazdag életműnek.

A szalacsi római katolikus egyház keresztelési anyakönyve szerint: „1894-ben született Szalacson, Dr. Andrássy Ernő erdélyi maros-portusi születésű, római-katolikus orvos és Kovács Terézia debreceni születésű, helvét hitvallású szülők gyermekeként."

Az ifjú Andrássy értelmiségi családban nőtt fel. Születése után két évvel hozzájuk költözött nagyapja, a nagy műveltségű debreceni professzor, Kovács János, aki min­den bizonnyal a természet és a tudományok felé irányította az ifjú figyelmét. Talán az ő buzdítására kezdte el alig tízévesen természeti megfigyeléseit, gyűjtéseit, jegy­zetkészítéseit. Képzeletét hamar megragadta az Ér csodálatos növény- és állatvilága.

Középiskoláit Szatmáron végezte (1912). Felnőttként apja hivatását folytatta tovább. Budapesti és müncheni tanulmányai után orvosi diplomával kezében először az érmihályfalvi hadikórházban (1918), majd a debreceni Bábaképző Intézetben dol­gozott. 1919 áprilisában jött haza, és átvette apja rendelőjét, közben kinevezték köror­vosnak Érmihályfalván. 1926-ban itt nyitotta meg magánrendelőjét. Fáradhatatlan orvosi munkájáról tanúskodtak sikeres gyógymódjai. Mivel nem tudta kiharcolni, hogy városának kórházat létesítsen, négy ágyas szülőotthont rendezett be saját lakásán. 1941-ben megnyitotta a vidék első szülőotthonát.

Cselekvő részt vállalt a politikai életben is; 1920 és 1940 között az Országos Magyar Párt járási elnöke volt. Mint a római katolikus egyházközség világi elnöke Pro Deo et Ecclesia pápai kitüntetésben részesült. Szívvel-lélekkel küzdött sorstársaiért, harcolt a nemzetiségi és vallási megkülönböztetés ellen. A háborús időszakban erején felül küzdött a különböző betegségekkel. Gyógynövényekről és a népi gyógymódokról írt munkáját kéziratos formában terjesztették.

Az ifjú orvos érdeklődése nemcsak saját szakmájára korlátozódott. 1945 után csupán hivatásának és gyűjtőszenvedélyének élt. Valóságos polihisztor lett. Gyer­mekkora óta szenvedélyes természetbúvárként bejárta az Ér nádasait, mocsarait, ke­reste a madártojásokat. Hallatlan értékű gyűjteményt hozott létre, külföldi madártani intézetekkel is felvette a kapcsolatot. Másik szenvedélye a régészethez kapcsolódott: 4500 darabnyi régészeti és őslénytani anyagot gyűjtött össze az Érmellékről saját múzeumába. Emellett bőkezű mecénásnak is ismerték; saját költségein egyedülálló feltárásokat végeztetett Ottomány, Szalacs, Mihályfalva környékén a nagynevű régész, Roska Márton vezetésével. Így sikerült feltárni a bronzkor addig ismeretlen kultúr-szintjét, amit a „locus classicus" alapján, Ion Nestor bukaresti régész javaslatára (1931) „Ottományi kultúra" néven jegyez ma is a tudomány.

Az Akadémia felkérésére megírta az Érmellék Régészeti Repertóriumát. Pub­likálására azonban már nem kerülhetett sor. A numizmatika is megragadta képzeletét; éremgyűjteménye mintegy 6000 régi pénzt tartalmazott. Magánkönyvtárában 4260 kötet gyűlt össze, köztük a család régi könyvei. Tudományos tevékenységét sokoldalú népnevelő munkával tette teljessé. A helyi művelődési házban előadásokat tartott egészségügyről, régészetről, természetvédelemről, irodalomról. „Nem vágyom én elis­merésre, csak hagyjanak dolgozni" - írta szerényen 1954 novemberében.

Tudományos és közéleti pályáját derékba törte az 1956-os forradalom romániai retorziója. A magyarországi események utórezgéseként létrejött ún. érmihályfalvi cso­port tagjaként 36 társával együtt 1958-ban letartóztatták. Július 25-én vitték el, majd hazaárulás s az önálló Erdély megalakítására való felbujtás és lázítás koholt vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amely teljes vagyonelkobzással párosult. Lakását kifosztották, gyűjteményét és könyvtárát a Nagyváradi Múzeumba szállítot­ták. Szétszóródtak gondosan rendszerezett jegyzetei, még az írógépét is elvitték. 1964 áprilisáig raboskodott Nagyvárad, Pitești, Dés és Szamosújvár embertelen börtöneiben, amikor váratlanul szabadon engedték. A meggyötört, rossz egészségi állapotban levő doktor haláláig orvossegédként dolgozott tovább az érmihályfalvi szülőotthonban.

Emlékezete

Érmihályfalva központi parkja híres szülöttének nevét viseli. 2002-ben megalakult a Dr. Andrássy Ernő Honismereti Kör. 2008 őszén a Helyi Tanács egyhangú döntése alapján Érmihályfalva első díszpolgári címét - post mortem - dr. And­rássy Ernőnek ítélték oda, október 5-én pedig a város főterén felavatták az orvos mellszobrát, a székelyhídi születésű, Munkácsy Mihály-díjas Nagy Mihály Gábor szobrászművész alkotását.

Forrás

• Sóki Béla: Érmellék 100 híressége. Kiadja a Scola Nostra Egyesület. Székelyhíd, 2009. 12-13.